Újra és újra ki kell jelentenem, mert újra és újra rá kell jönnöm, hogy imádok sétálni. Egyedül. És imádok mosogatni. Egyedül. Tudjátok, a gondolatok áramlása miatt.

Ma reggel kitaláltam, hogy ebéd után kisétálok és meglátogatom nagymamámat és keresztlányomat. Náluk mindenki meglepődött, hogy miért sétáltam annyit, amikor mehettem volna kocsival vagy biciklivel is. Inkább nem magyarázkodtam, csak annyit mondtam: nem árt. Meg egyébként is csak negyven perc volt oda, sétáltam már többet is egyhuzamban.

A lényeg egyébként az, hogy egyre jobban azt veszem észre, Petra mennyire hasonlít rám. Vagyis inkább valamit határozottan örököltünk nagymamánk részéről. Mindketten visszahúzódók vagyunk - kivéve ismerősök között -, mindketten utáltuk az óvodát - vagyis neki még van másfél éve -, meg mind a ketten elvagyunk egyedül. Csak míg nála ez így jött, ebbe szokott bele, addig nálam ösztönös volt, noha mindig volt valaki körülöttem.

Valamint észrevettem azt is, mennyire hiányzik neki egy kistestvér. Látszik rajta. Egészen máshogy viselkedne, ha lenne a közelében egy hasonló korú. Nagyival van általában, és minden tiszteletem mamáé, de már neki is megvannak a saját egészségi problémái, plusz felnevelt három lányt, aztán valójában nővérem nevelésében is ott volt, meg a húgoméban-enyémben is. Szerintem már idős és fáradt Petrához. Ma fel is figyeltem arra, hogy már nem bír vele, ami persze természetes, hiszen 76 évesen nem rohangálhat egy 5 éves után, és nem is értheti annyira, nem is kezelheti kellőképpen. Tudom, nem az én nulla gyereknevelési tapasztalatommal kéne a dologba beleszólnom, de ez van. (Nem mellesleg unokanővérem gyereknevelési módját is jobban értem azóta, amióta ősszel riportot csináltam velük egy pedagógiás órámra. Máshogy nézem azóta őket, de persze az nem az én stílusom, úgyhogy én máshogy járok majd el... ha eljön egyszer.)

Amúgy ugye a múltkor említettem, hogy Petra rosszul fogja a ceruzát. Hát, kérem szépen, vettem neki külön óvodásoknak gyártott ceruzafogót, de ma azt kellett látnom, hogy ha nincs ott senki - vagyis az édesanyja vagy mama -, akkor jól fogja ő, és én meg is dicsértem ezért. Szóval a dologban már csak annyi van, hogy idegesíteni akarja az anyját, a keresztanyámat. Ennyi. Nincs semmi gond a kislánnyal, semmi az égvilágon.

Rajzoltam neki. Kb. öt pónit kellett megörökítenem, és a negyedik-ötödik már határozottan nagyon jól sikerült. Keresztanyám mondta is, hogy egy rejtett tehetség veszett el bennem. Meg is kérdezte, hogy szoktam-e gyakorolni. Mondtam, hogy nem, utoljára pont Petrával festettem egy éve, de akkor virágokat és fákat. Úgyhogy tényleg nem. Petra is aranyos volt, mert azt mondta, hogy annyira élethűek lettek. Tetszettek neki, és ezzel boldoggá is tett.

Rajzolt ő is nekem egy hercegnőtakarót, rajta párnával - a párnán pedig lila és piros ékkövek vannak, egy kék tükör meg néhány korona. Elraktam, ahogy a tavalyi festményeit is. Majd ha nagy lesz, megmutatom neki. És ugyanezt fogom csinálni a gyerekeimnél is. Láthatják majd, miket és hogyan rajzoltak. Kár, hogy nekem egyetlen ilyen megmaradt rajzom sincs. Sebaj. Sőt, a diákjaimmal íratni fogok fogalmazást, és azt is elrakom majd.

Amúgy ez a rajzolás és Petra meg keresztanyám dicséretei arra ösztönöztek, hogy elhatároztam: ha Lóci története egyszer elkészül, azt én magam fogom illusztrálni. Meg ha írok majd valamikor gyerektörténeteket vagy -verseket. Van valami pihentető a rajzolásban, a színezésben és a festésben. Akkor is ugyanúgy lehet gondolkozni, mint sétánál vagy mosogatásnál. És ez nekem mindig jót tesz, úgyhogy belevágok.

Hazaérve meglepetés fogadott:

APA MEGCSINÁLTA A KÖNYVESPOLCOT, AMIT EGY ÉVE ÍGÉRT!

Egyszerűen csodálatosan néz ki. Már be is rendeztem.

Nem is lehetne jobban meglepni egy könyvmolyt. A könyveim ezentúl nem a sarokban porozódnak, hanem a helyükön.

Egyébként van egy másik polcom is, csak az már túl van zsúfolva, és félek még újabbakat pakolni rá, nehogy leszakadjon... De ez az új! Még örvendezem egy darabig.

Most már csak könyveket kell vennem - és kapnom -, hogy teljesen kihasználjam az új helyet.

A másik meglepetés még különben a vonaton ért: volt wifi, így netezhettem, sőt, egy filmet is megnéztem. Milyen jó már!

Köszönöm.

1. Mivel még csak a 20. nap megy az évből (amúgy már vagy három napja nem olvastam), de már 11 elolvasott könyvem van idén, ezért jelenleg nem bírok ránézni a könyvekre.
2. Helyettük Poirot-t nézek minden mennyiségben. És rájöttem, hogy a) Poirot semmit sem ér Hastings nélkül, b) Miss Lemon nélkül meg ők ketten semmit sem érnek. Egyébként az első résznél nem találgattam, a másodiknál majdnem rájöttem, azóta meg már a felénél tudom, ki a gyilkos és csak az indokokon agyalok Poirot szürke agysejtjeivel együtt. Szóval ilyen távon AC és a logikája kiismerhető.
3. Rájöttem, hogy lételemem a rejtély. Az hajt. És ez meg valószínűleg azért van így, mert AC-n szocializálódtam 11 éves koromtól kezdve, belémivódott. Hogy előtte mi volt? Arra nem emlékszem.
4. Rejtélyfüggő vagyok, kimondom. Ezért is bírom Scooby Doo-t - jaj, azt is nézek most minden mennyiségben. Úgy érzem, mintha véletlenül megvontam volna magamtól a rejtélyt, és most úgy van szükségem rá, mint a levegőre vagy a napra.
5. Ma a Nemzeti Múzeumban a teremőr nagyon szépen megjegyezte nekem (miután visszatessékelt két fiatal lányt, hogy menjenek csak végig, és ne forduljanak vissza a termek fele után), hogy a mai fiatalság nem tiszteli az értékeket, de a tanárok sem tanítják meg nekik, hogyan kéne. Most erre mit mondjak? Majdnem minden teremben elérzékenyültem, és kitaláltam, hogy minden osztályomat el fogom hozni a Nemzetibe, még ha nem is fogok törit tanítani - mert nem fogok.
6. A legjobb dolog ajándékot vásárolni, ötletelni, aztán csomagolni és végül látni, hogyan örül neki az illető. Ez utóbbira is sor kerül holnap.
7. Most viszonylag jól vagyok. Mert ha nem a vércukrom rendetlenkedik, akkor a gyomrom. Vagy a fejem. Bár jelenleg a gyomrom. Mindegy, keddig már kibírom, akkor meg majd megmondja az orvos a tutit. Vagy nem.
8. Kicsit ijesztő belegondolni, hogy félév múlva végzek a BA-val, meglesz az alapdiplomám és egy lépéssel közelebb kerülök ahhoz, hogy tanár legyek. Azt hiszem, picit elkezdtem félni.
9. A Nyavalyának írott levelem valószínűleg bevált, mert péntek van, és azon kívül, hogy most a gyomrom nem érzi jól magát (lehet, nem jött be neki a tojásos spenót?), kutya bajom. Szóval nem fáztam meg, és influenzás sem vagyok. Johó!
10. És a Mit csinálok majd a vizsgaidőszak után? című listám 10 eleméből már csak három van hátra. Mohó vagyok. És egy megint mindjárt készen lesz, de akár kettő is. Nem, azért inkább nem sietem el a dolgot.
11. Nincs semmi akadálya annak, hogy írjak. Úgyhogy az egyetlen könyv, amivel a héten foglalkozni akarok, az a KS. És csinálom is. A legjobb, hogy most kivételesen nagyon élvezem. Azt hiszem, kiéheztem arra, hogy haladjak a lányok történetével. Jó érzés.

Kedves Nyavalya!

Már rég találkoztunk, ezt aláírom. Éppen ezért arra szeretnélek kérni, maradj még távol egy picit, jelen helyzetemben ugyanis nincs szükségem Rád. Tudom, senki sem szokott örülni Neked, ám én nagyon is fogok, ha csak csütörtök délután kopogtatsz be az ajtómon.

Kedd délután már elküldted a húgodat látogatóba, két és fél napig szórakoztatott is, köszönöm szépen, azóta jobban vagyok, és most is úgy tűnik, mintha érkezne egy hívás a titkárnődtől. Nem veszem fel, nem is fogom. Csütörtök délutánig ne keress, kérlek!

Ha addig megkímélsz jelenlétedtől, utána órákon át csak Veled leszek, és ezt komolyan mondom. Veled kelek, veled fekszem, még a wc-re és a társaságodban megyek. Megkötöttük az alkut?

A húgod - egyébként - megijesztett egy kicsit, úgyhogy tíz nap múlva teljesen kivizsgáltatom magam, mert ez így már nem állapot. Átadhatod neki az üzenetem: küzdő típus vagyok, nem adom fel, Ő nem fog ledönteni a lábamról. Apropó: Te sem.

Amennyiben lehet, minél később írj, de ne hívj, mert nem fogom felvenni.

A mikésőbbi viszontlátásig!

Üdvözlettel,
Egy egészséges (?) nőszemély

Az imént kortárs magyar irodalom tanulása közben egész mélyen elgondolkoztam. Nem azért, mert uncsi lenne az anyag, hanem pont az vezetett rá. Hiszen olyan költőkről és írókról tanulok, akikről még életemben nem hallottam, pedig régóta benne vannak már a szakmában.

És nem tudom, hogyan, de ezzel párhuzamosan arra gondoltam, mennyire is rossz a történelem, illetve a magyar irodalom és nyelvtan tanításának struktúrája az általános, illetve középiskolákban.

Mert először általános iskolában ötödiktől kezdve mind a három tárgyból megtanuljuk az alapokat, vagyis nagy vonalakban végigvesszük azt, amit utána újabb négy évig tanulunk. Most először nem látom ebben a logikát. Persze a történelmet sokkal részletesebben, összefüggések tükrében vettük középiskolában - legalábbis mi, nem tudom, veletek mi a helyzet -, de azért nekem sok ott volt biztos, szilárd alapként a fejemben az általános iskolából. Sőt, egy-két dolgot vettünk általánosban, míg középiskolában nem!

Nyelvtan terén kb. ugyanazokat vettük, bár általánosban több hangsúly volt a szóboncolásokon meg a mondatelemzéseken, középsuliban már nem. Tanára válogatja.

Na, és akkor az irodalom. Itt is totális káosz van a fejemben, mert javarészt ugyanazokkal az írókkal, költőkkel foglalkoztunk, középiskolában esetleg más műveikkel (mert a János vitézt vagy a Toldit azért nem vettük újra). De én úgy érzem, ez így felesleges. Jobban át kéne szervezni, és ezáltal olyan embereket, műveket is beépíteni, amik eddig nem voltak benne. Lehetne felváltva korpusz és kortárs, vagy valami. Meg kell tanulni Arany Jánost vagy Petőfit, de ugyanakkor lehetne szó Reviczky Gyuláról, később pedig Adyék mellett lehetne foglalkozni Tormay Cécile-lel vagy Czóbel Minkával, és a kettőnek egymást kéne kiegészítenie a jobb, mélyebb tudás érdekében.

Értitek, mire akarok kilyukadni?

Lehet, hogy ez csak nálunk volt így, nem tudom.

Egyre jobban várom a tanítást, de komolyan.

... a savanyú káposztát, a tökfőzeléket, az alkoholt, a kapucsínót, a kolbászt, a zselét, a gumicukrokat, a marcipánt, a cigarettafüstöt, az ízesített túró rudit, a fehércsokoládét, a grapefruitot, a túlaromázott teát, a húsokat, a kocsonyát, az aszalt banánt, a majonézt, a kólát, a szénsavat, a sót, a zúzát, a csipszet, a halat, a virslit, az energiaitalt, a tésztát, a sós mogyorót, stb.

Félkövérrel azok vannak, amelyeket régen szerettem, de ma már nem.

Dőlttel azok vannak, amelyeket nagyon ritkán fogyasztok, noha nem szeretem őket.

A teljesség igénye nélkül, a lista tehát bővülhet, csak már napok óta nem jutott eszembe semmi, úgyhogy...

... a teát, a kókuszt, az étcsokoládét, a mogyorót, a mazsolát, a zabkását, a tejbegrízt, a túró rudit, a kölesgolyót, a natúr joghurtot, az almát, a tejet, a fahéjat, a mézet, a cikóriát, a túrót, a lekvárt, az aszalt gyümölcsöket, a fügét, a diót, a süteményeket, a pudingot, a spenótot, a spárgát, a gesztenyét, a kakaót, a töltött cukrokat, a pattogatott kukoricát, a kölest, a gerslit, a vizet, a kávét, a narancsot, a barackot, a pogácsát, a kefírt, a kuszkuszt, a tejberizst, a rakott zöldségeket, a gyümölcslevest, a zöldségleveseket, a szójaszószt, a gyömbért, a szőlőcukrot, a vadász-lottó-autó-szamba szeletet, a kekszet, a müzlit, a kukoricapelyhet, a turmixot, a salátát, a csirkemellet, a hagymás vért, a tojást, a lecsót, a vegyes vágottat, a befőtteket, a rizst, a főzelékeket, a fasírtot, a vörösbort, a mustárt, az epret, a málnát, a szedret, a citromot, a fagylaltot, a tonikot, az ásványvizet, a grillázst, a vajkaramellát, a nyers répát, a hagymát, a fokhagymát, a káposztát, az erős paprikát, a müzliszeletet, a mákot, a diót, a kakaót, a kelbimbót, a karamellát, stb.

Félkövérrel azok vannak, amelyeket az elmúlt másfél-két év folyamán szerettem meg.

A teljesség igénye nélkül, mert sorolhatnám majdnem az összes gyümölcsöket és zöldségeket...

Elfelejtettem megemlíteni, hogy kiknek köszönhetem még a fogyásomat és a mozgás iránt fellobbant szeretetemet.

2010 tavaszán bukkantam rá Amy Dixonra, és főleg a nevén linkelt videóra tornáztam, de van még neki egy-két jó. Neki köszönhetem, hogy képes vagyok kitöréseket csinálni, meg hogy bírom az ugrabugrát. 2010 nyarát vele töltöttem, és utána is egész addig...

... amíg 2011 nyarán rá nem találtam Jillian Michaelsre. Először egy kardióval kezdtem tőle, majd egy erősítéses következett. Az utóbbit jobban kedvelem, de most már ott tartok, hogy az előbbit is tudom élvezni. Sőt, a Jillian-edzés után megállás nélkül bírom az Amy-félét, amit előtte nem mondhattam el magamról.

Imádom ezt a két nőt. A hangjukat is, de Jilliannél meg azt főleg, ahogy rá bír pirítani az emberre, és néha olyan érzésem volt tőle, mintha a videón keresztül figyelne, hogy tényleg csinálom-e. Tudom, hülyeség, de nekem ez így pont jó volt. És kívülről fújom, mikor mit mondanak, és mondom együtt velük, és ez jó érzés. Nem tudom, miért, de az.

Szóval köszönöm, csajok, nagyon jó trénerek voltatok eddig is, és még lesztek is.

Sőt, most újabb videóikat szereztem meg, úgyhogy nem áll meg az élet. Kalandra fel!

Rájöttem, hogy csinálni kellett volna előtte-utána fotót. Lehet, hogy keresek majd egy régi egészalakosat meg egy mostanit. Vagy nem. Majd meglátom. Viszont a hasamon lóg a bőr, az ellen már csak plasztikai sebész tud tenni. Az vigasztal, hogy nadrággal és megfelelő alsóneművel el lehet takarni, meg hát majd a terhességnél nem lesz gáz. Ennyi.

Kedves 2011! Spontaneitást fogadtam, mikor elkezdődtél, s nem tudom ugyan, mennyire sikerült, de valahol a zsigereimben érzem, hogy valamelyest sikerült teljesíteni ezt. Továbbá üzenem neked, hogy a fogyókúrát egy hirtelen jött hétfő estétől vezéreltetve nagyon jól teljesítettem. Sokat lógtam együtt a húgommal, nővéremmel is sokat beszélgettem, és hálás is vagyok nekik azért a támogatásért, amit egész évben kaptam tőlük. Örülök, hogy száznál több könyvet, drámát sikerült idén megismernem, és ha nem is tetszett mindegyik, azért tapasztalatnak bőven megtették. Tetszik az az én, akivé váltam: aki tud sorozatok nélkül is szórakozni, tudja mellőzni a netet, és jól érzi magát a bőrében. Köszönöm, 2011!

Kedves 2012! Szeretnék még 6 icipici kilócskát fogyni, de ha nem, hát nem. Szeretnék sokkal többször színházba menni, idén csak háromszor sikerült, fáj is ezért a szívem (legyen ez a fogadalmam, legalább biztosan teljesítem). Szeretnék többet lenni azokkal, akiket szeretek, és szeretném, ha jól alakulna az életük. Szeretnék még több új könyvet és írót megismerni, biztosan segítségemre leszel. Ha lehet, akkor jó lenne a KS-sel kicsit többet foglalkozni, mint idén, mert hát haladni kéne... És végül, de nem utolsó sorban szeretnék problémamentesen lediplomázni és felvételt nyerni a mesterképzésre. Szervusz, 2012!

Boldog új évet mindenkinek!

(A negatívumokat mellőztem, gondolom, nem probléma. Aztán hosszabban szerettem volna írni - két bejegyzés is született, de nem éreztem őket az igazinak. Jól van ez így. És mottó sincs, csak sok pici elhatározás.)

FEHÉR A KARÁCSONY! :D

A kis kirohanás után (tényleg kicsi, ugye? reggel azért ugráltam, és pizsamában szaladtam ki az udvarra, és annyira, de annyira szép) nyugodtabb formában folytatom. Bár tartom, hogy ez a legszebb ajándék, amit kaphatok. És tudjátok, mi a legjobb? Hogy évről évre egyre jobban várom ezt a pár napot, nem is tudom, miért.

Mivel ismertek, úgyis tudjátok, hogy nem tudom figyelmen kívül hagyni az ünnepeket, így ezt sem.

Kívánok mindenkinek békés, boldog ünnepeket, nem gyomorfájdító étkeket, nyugalmas perceket és minden szépet és jót.

Mostanában ezt a számot hallgatom a legtöbbször, úgyhogy...

A mai nap eredménye: itthon vagyok.

Kezdődött úgy, hogy nem bírtam aludni - vizsgadrukk. De háromnegyed tízre bementem az egyetemre, és akkor már valaki vizsgázott - pedig elsőnek akartam bemenni, és tíztől volt a szóbeli... Másodiknak azért bementem, és jaj, én nem akartam onnan kijönni. :D Imádom a tanárt, neki is szimpatikus voltam (tavalyról megjegyezte a nevem, és örült magának, hogy tudja). Kb. brillíroztam, és szóbelin én olyat nem szoktam. Hát nah. Imádtam a tárgyat, jó volt minden, egyszerűen tök jó volt erre felkészülni. Örült annak is, hogy bent voltam az összes óráján, meg hogy megnéztem a filmet, elolvastam mindent, és jókat mondtam. Persze most néhány napig nem akarom Shakespeare vagy Hamlet nevét hallani.

(Következő félévben is lesz vele egy órám; ami kell, az kell.)

Utána... hát... A 13:29-es IC-vel jöttem volna haza. Kb. 13:20-ra voltam a zuglói állomáson, és akkor bemondták, hogy 60 percet késik baleset miatt. Mondom, oké, beszéltem húgommal, hogy mit csináljak addig. Sétáltam egy picit, vettem rejtvényújságot, és már el is telt az egy óra, csakhogy akkor bemondták, hogy 90-et késik. És el is ment a 14:29-es IC. No, igen. Eddig csak nevettem az egészen, de innentől kezdve én totális letargiába estem. Nem akartam mást, csak itthon lenni, hazaérkezni, és éppen valaki az ellen volt, hogy ez legyen. Negyed négykor bőgve hívtam fel a húgomat (saját magamon még sosem bőgtem vagy a helyzetemen, csak filmeken...), hogy most mi legyen. Nagyon padlón voltam. Fáztam, átfagytam, itthon akartam lenni. És akkor bemondták a hangosbemondón, hogy érkezik az IC... Potom 110 perces késéssel fel is szálltam rá.

Ami kárpótolt: kupék voltak, és legalább HP-s érzetem lehetett. Bár elgondolkoztam azon, hogy Harryék hogy tudtak elbújni a csomagtartón, meg ilyen helyeken...

Aztán húgom barátjának segítettem - pont kapóra jöttem, ha nem késett volna a vonat, nem tudtam volna - elhozni a kocsiját (mert ő a kiskocsival jött értem, együtt elmentünk, és egy sofőr kellett a nagykocsihoz - vagyis én). Haza is hozott.

Itthon jó meleg van, ettem finom levest, rizst (mondtam már, hogy rizsmániás vagyok?), mákos sütit, almát, és most finom forró mézes teát.

A lényeg, hogy itthon vagyok. Semmi más nem számít.

Szerk.: Na, hát ezért késtünk: cikk. Oh jaj, gondoltam, hogy ez lehetett, de így azért...

Van abban valami elbűvölő és magával ragadó, amikor a felkelő nap első szikrája megvilágítja a falat, és ezzel egy időben nézheted is odakinn az égen. Látod, ahogy fénybe borítja az ébredező Budapestet és elűzi a feketeség egyhangúságát. Jönnek a színek, a hangok, a téli madarak csiripelései. Az aprócska ködfoltok felszállnak a házak körül, kialszanak a lámpák, álomra hajtják feküket, hogy este kipihenten kezdhessék meg a műszakot. A reggeli zimankó megborzongatja bőröd, a forró tejeskávé felmelegíti belsőd. Te pedig csak nézed és nézed egyre, mosolyogsz, s közben a béke egy nem várt szikrája ölelgeti lelked.

Budapest, én így szeretlek!

Szerk. (11:23): És egy ilyen reggelnek persze hogy az a folytatása, hogy elkezd nagy pelyhekben szakadni a hó. Köszönöm!

Az emlékeiben él. Nem akar változtatni ezen, pedig ráférne; segíteni sem tudok már neki, csak nézem a szenvedését; ezen saját magának kell túllépnie; saját magának kell elengednie a múltját, hogy aztán a jelenében élhessen és foglalkozhasson a jövőjével.

***

Miért van az, hogy ha én kérek valamit, ha nekem van szükségem valamire, akkor senki sem hajlandó megtenni azt?, és nem érezhetem magam sértettnek, nem lehetek jogosan az, mert akkor megkapom, hogy nem vagyok együtt érző vagy megértő; kérdem én: ki érez akkor velem együtt, ki ért meg engem?

***

Írtam már, hogy fel kell adnom valamit ahhoz, hogy utána máshogy álljak hozzá, vagy megtudjam, szükségem van-e rá egyáltalán; én most két dolgot is feladok, másra bízom őket; teljes szívemből teszem ezt, mert ha nem tenném, akkor szétfeszülnék.

No, hát akkor vége az ötödik ELTE-s félévemnek. Mármint a szorgalmi időszaknak. Néhány hete el sem tudtam képzelni, hogy ez a pillanat el tud jönni, s ráadásul ilyen hamar. Pedig itt van!

Némely tanár egész nagy meglepetéseket okozott jegybeírásnál, valamelyik zh felett csak ültem és néztem, hogy ennyire rosszul azért nem sikerülhetett (és mégis), de ez van. Egyébként ne higgyétek, hogy annyira rossz lenne végeredményben, csak kicsit csalódtam magamban, ennyi az egész, viszont javítottam az órán, úgyhogy minden okés.

Jó volt, én úgy ítélem meg. Sokat olvastam, sokat tanultam, sok beadandót írtam (és egy még mindig hátra van...), és sokat fejlődtem is, a pedagógiás-pszichológiás tárgyaknak köszönhetően jobban megismertem önmagam. Viszont éppen ezért úgy hiszem, egyszer majd néhány alkalommal találkoznom kéne egy pszichológussal... Mondom: majd!

Nem akartam a mai délutánt nagyon lazsálással tölteni, így elmentem vért adni - mert láttam, hogy az IKEA-ban ki vannak pakolva. Kicsit sem lepődtem meg, amikor a szokásos utalványon, nápolyin és vízen kívül még kaptam egy IKEA-s csokit (kettő közül lehetett választani, persze hogy a mogyorósra kattantam rá, és nagyon-nagyon finom, rég ettem már ilyet, mert ugye általában étcsokisakat eszem, ez meg tej), és egy csomag szaloncukrot, amit meg éppen az előbb osztogattam a koliban, mert zselés, és pont ezt az egyet nem szeretem. El fog fogyni azért, nem kell aggódni.

Úgyhogy jó volt a napom. Ma nagyon-nagyon pihenni szeretnék, úgyhogy mindjárt nézek valami filmet vagy sorozatot, és holnaptól tanulok a hétfői meg a csütörtöki vizsgáimra, amik azért annyira nem lesznek megterhelőek.

Legyetek jók! Vagy rosszak. Ahogy gondoljátok.

Az agyam most nem bírja. A feszültséget. Az egyetemet. A tanulást. Tök komolyan otthon szeretnék már lenni, hógolyózni a pulyákkal, szánkón húzogatni őket, díszíteni a fát és mindent, ami a karácsonnyal jár.

DE addig is még van EGY beadandó, EGY zh és EGY vizsga. Meg EGY hét. (Igen, tudom, ne panaszkodjam, másoknak sokkal több van.)

Hat beadandót már megírtam, ahogy egy zh-t és egy vizsgát is. Megcsinálom, csak nem ma. Holnap megírom a beadandót, hétvégén felkészülök a zh-ra (ja, arra kb. egy délelőttöt vagyok hajlandó szánni, semmi többet), aztán lesz három napom a vizsgára, amire jóformán csak olvasni kell. És csütörtök délután húzok innen el, mert már nagyon elegem van. A légkörből, egyébként.

Oh, és nem is említettem, hogy szombaton voltam molyszülinapon, és dedikáltattam a szerzővel a könyvet, és majdnem egész este vele lógtam, aztán még együtt is jöttünk el, és annyira jó a könyv. Megyek is olvasni, ígértem neki egy kritikát, és már hajt a kíváncsiság, mi is lesz a vége. Direkt nem néztem meg az utolsó mondatot! Nagyon jó vagyok, igaz?

Másrészt meg megint ott járok, hogy képtelen leszek valaha is ilyen könyvet kiadni a kezemből. Vagy egyáltalán egy könyvet kiadni. Miért is? Hát író az, aki két hónapja még csak a regénye felé sem nézett? De nem is gondolt igazából rá? Hát nem. Itt a pont.

Ja, és úgy érzem, valami irtó szerencsés csillagzat alatt születtem, de nem használom ki rendesen. Félek attól, hogy elpazarlom, amit kaptam. Milyen ez már, nem?

A csudába! Túl sokat gondolkozom, túlságosan nem beszélek most másokkal az érzéseimről, túlságosan távol tartom az embereket magamtól... Paff. Magamra vessek, én csinálom ezt.

Első számú probléma

Nagyon spórolós vagyok. Éppen ezért semmit nem veszek meg magamnak, nem kényeztetem magam.

Dia a héten már meg is jegyezte, hogy néha azért kicsit elengedhetném magam kajatéren. De hát nem tehetek róla, hogy egyszerűen problémát okoz, hogy kiadjam a kezemből valami olyanért a pénzt, amit én is meg tudok csinálni! Aztán persze nem csinálom meg magamnak.

Októberben csináltattam új szemüveget - de azon is annyit filozofálgattam, kb. március óta terveztem, aztán mindig toltam. Most már megvan. Vettem egy téli kabátot és csizmát, de ezen kívül semmit. S hogy a fentebb említett személy elégedett legyen magával, múltkor vettem magamnak péksütit, tegnap egy könyvet, ma pedig egy forrócsokit.

A könyv most kényeztetés. Egyébként sem szoktam könyvet kapni - kivéve molyon a játékok keretén belül -, és ez most nem is olcsó, de nem is olyan drága. Nem néztem az árát, csak megvettem. Mert olvastam az első részt, és kellett ez a második. És holnap még a szerzővel is alá fogom íratni, ha találkozom vele a nagy tömegben.

Színházban sem voltam még ebben a félévben, és ez nagyon hiányzik a lelkemnek. Ezzel is az volt a gond, hogy Diának vagy nem volt pénze, vagy nem volt olyan hangulatban, szóval inkább én is lemondtam róla. Hát, nem kellett volna. Megy egy Agatha Christie-darab, azt meg kell néznem. És néhány Molnár Ferenc-vígjáték is megy, nem maradhatok le róluk. Nem várhatok mindig másokra.

Második számú probléma

Szeretek egyedül lenni és egyedül csinálni dolgokat. Pl. vásárolni azért nem szeretek másokkal, mert akkor várni kell rájuk, ők mást akarnak, mint én, és közben én folyton arra gondolok: mikor megyünk már? Persze van egy-két kivétel személy, de az tényleg egy-kettő.

És tudom, ez az én hibám. Túlságosan önálló vagyok - ezt húgom is megmondta a múltkor. Nem várom el, hogy mások alkalmazkodjanak hozzám, de én néhány emberhez már képtelen vagyok.

A dologhoz egyébként hozzátartozik, hogy időközben itt a koliban elég nagy szociális életet élek, és éppen ezért tudom, hogy nem élvezem annyira, mint kéne. Jó beszélgetni velük olykor, mert jófejek, csak... Csak lehet, hogy én más emberekre vágyok. Azokra, akik nincsenek itt, mert ők nem a koliban laknak.

Nem mellesleg megeshet, hogy jót tenne nekem egy kapcsolat. Eddig nem is gondoltam erre.

Harmadik számú probléma

Nem szeretek kérni. Vagyis hát egyáltalán nem kérek. Képtelen vagyok rá. Segítséget sem. Pedig néha jól jönne, de képtelen vagyok kimondani. Képtelen vagyok beszélni róla, s míg nagyon szépen meghallgatok másokat és tanácsot is adok nekik, addig én ugyanezt nem tudnám megcsinálni. Nem, tényleg képtelen vagyok segítséget kérni. Talán azért, mert egyszer megtettem (bár előtte sem kéregettem), és semmit nem kaptam. Még egy jótanácsot sem. De talán arra nem is volt megoldás, talán nem is várhattam el. Már nem emlékszem annyira rá, talán már nem is annyira érdekes.

Önálló vagyok, ez is annyira ott van a pakliban. Ilyen vagyok, ez a személyiségem. Hozzá kéne már szoknom, nem igaz?

A pénzkérés gondolata eszembe sem jutna, noha nekem meg sokan tartoznak. Bár lehet, ha nagyon muszáj lenne, akkor valahogy rávenném magam.

***

Nem tudom, mennyire mond ellent az előzőeknek, de egyébként meg jól érzem magam a bőrömben. Fogjuk rá. Oké, talán nem. És tudjátok, miért? (Most jutott eszembe.) Mert nem tudok megállapodni egy hajszínnél, és ez jelent valamit. Valamit még nem találtam meg, valami hiányzik, és nem tudok rájönni, hogy mi. Hát... talán az, amit a második probléma végén írtam. Nem értem még révbe, de huszonkét évesen hogyan is lehetne?

Szerk.: Mennyire jó időben tud érni egy sorozatrész! A következő igaz: "Az álmodozóknak szükségük van a realistákra, hogy ne hagyják őket túl közel repülni a Naphoz. A realisták pedig az álmodozók nélkül talán mindig csak a Földön járnának." Ez most csak úgy jól esett.

Szerintem mostanában ilyen hatalmas megosztási kényszerem van, legszívesebben mindig mindenről írnék, de némely dolog annyira unalmas és felesleges, hogy vissza kell fognom magam. Na, mindegy.

Most azonban nem tudom. El kell újságolnom, milyen finom italt csináltam.

Egy kávéskanál instant kávé, két kávéskanál instant cikória, két szem édeske, egy deci tej, egy deci víz - felmelegítettem, és ebből egy nagyon szép habos valami lett, aztán olyan jól nézett ki a teteje, hogy muszáj voltam megszórni pici cukrozatlan kakaóval meg fahéjjal. A legjobb, hogy karácsonyi bögrében tálaltam magamnak, és egyszerűen... A kávé íze annyira nem is jött ki belőle, viszont ahhoz épp elég, hogy felpörgessen a nap hátralévő részére - még vár rám néhány beadandó. (Lehet, legközelebb mézzel csinálom, és egy kanál cikóriát kakaóval helyettesítek.)

A cikória egyébként is jó tud lenni fele-fele tej-víz kombinációban. Vinnem kell haza karácsonyra, és végig kell kóstoltatnom mindenkivel. Legközelebb pici szegfűszeggel is megbolondítom, hogy még jobban mézeskalács-hangulatom legyen.

Ha már beadandók: három totálisan készen van, egy félig (ez szerdára kell), egybe délután kezdek bele (és az keddre kell, de abszolút meglesz), aztán a péntekit szerdán-csütörtökön-pénteken fogom megírni, és még marad egy utolsó hétre, de arra totálisan ráérek. Ja, meg majd írok egyet téli szünetben is. És tudjátok, hogy mi a legjobb az egészben? Egyetlen egy percig sem volt bennem az, hogy én ezt nem tudom megcsinálni. Mert tudom, hogy meg tudom és képes vagyok rá. Hát nem fantörpikus? (Apropó, este Diával megnéztük és végig röhögtem, és még meg fogom párszor nézni a Hupikéktörpikék filmet. A húgommal pláne, nagyon imádjuk... Annyira jó volt! Törpöllek benneteket.)

Karácsonyt akarok! És Dia most legszívesebben lelőne az optimizmusom meg a jó hangulatom miatt, de mit csináljak? ilyen vagyok és kész, és örülök saját magamnak.

Nem kérek semmit karácsonyra. Kivéve egy valamit. Hulljon nagy pelyhekben a hó, legyen minden fehér, és lehessen hógolyózni, szánkózni, csúszkálni. Olyan régen volt már ilyen téren egy normális karácsonyunk.

Csak hogy lássátok, kicsit sem vagyok teafüggő, leírom, milyenek vannak jelenleg a készletemben, vagyis a polcomon.

Zöld: ebből egy filter sima, és egy majdnem teljes csomag barackos is. Reggelente mostanság ezt iszom, sokkal tovább tart a hatása, mint a kávénak, amit a héten még nem is ittam (ellenben fogy, mert lopja a szobatársam... nem kommentálom).

Fodormenta: ez nem filteres, hanem igazi otthoni. Egy-két levéllel szoktam másokba rakni, vagy csak simán ilyet is szoktam lefőzni, amilyen kedvem van.

Citromfű: még egy adagnyi van. Ez - ugye - nyugtató hatású és stresszoldó, még október elején vettem, mert szükségem volt rá. Hatásos.

Csipkebogyó-hibiszkusz: amikor beteg voltam, akkor ezt ittam (vagyis két hete). Olcsó volt, de annál finomabb. Zamatos.

Kamilla: ez még egy totálisan megbontatlan, lévén pont most fogyott el az előző pakk. Egyébként ha az olcsók közül érdekel titeket, melyik a legjobb, akkor szóljatok, és megírom, mert már nagyon sokat kipróbáltam, és tudom, melyik nem annyira finom, melyiket kell elkerülni.

Áfonyás és epres-málnás: ezekből egy-egy csomag volt, de összekeverődtek, azóta együtt vannak, és fogalmam sincs, mikor melyiket főzöm fel, már csak az íznél érzem. Mostanában elég sok áfonyásat ittam, lehet, már el is fogyott... (Máskor nem csinálok ilyen keverést.)

Wohlbefinden: ez rooibos citromfűvel, bors- és fodormentával, illetve citromverbénával. Nagyon finom, a citromfű miatt nyugtató, a rooibos miatt meg fontos ásványi anyag forrás.

FruitAmor: már a fele elfogyott, és finom benne a vörösáfonyás-málnás. Van még ezen kívül tejszínes fekete áfonyás, fűszeres narancs és barackos-epres.

Almás-fahéjas: mert ma csakazértis vettem. Most kortyolgatom az első adagot. Kiszámoltam, hogy ha mindennap megiszom egyet, pont akkorra fogy el, amikorra megyek is haza karácsony miatt. Nálunk évek óta ez a sláger karácsonykor, mármint otthon, úgyhogy most egy kicsit arra emlékeztet.

Narancshéj: ezt saját magunk szárítjuk a radiátoron, és utána egy kis fahéjjal meg gyömbérrel megfőzzük. Ez is finom, és újrahasznosított, és a gyomorra is jó hatással van - mert utánaolvastunk.

Szoktam kombinálni is, mert van, amikor vagy négyből dobok egy-egy filtert a kancsóba, rá a másfél liter víz, és hadd ázzon. Az ilyenek általában hűlve, másnap a finomak (a citromfű, csipkebogyó, menta és kamilla keveréke mindenképpen).

Ja, és van cikóriám is, ami szintén koffeinmentes (az előbb felsoroltakból csak a zöld tea koffeines), plusz jó a gyomornak, de legfőképpen segít rendben tartani a vasszintem. Van itt minden jó, csak bírjam elfogyasztani.

A teák terén egyébként szeretem a változatosságot, azért is tart ki sokáig egy doboz. Meg éppen ezért szeretem a variációkat, mert a húszat meg tudom unni, de a négyszer öt darab meg pont elég. Főleg az annyira nem természetes ízesítésűekből.

Azt hiszem, ennyi. Ha bárkinek teázni lenne kedve, csak szóljon, írjon, hívjon, és megejthetjük. ;)

Most így hirtelen vizsgaidőszak előtt ketten is elhatározták a koliban a bandából, hogy leszoknak a cigiről. Illetve először csak egyikük, és tegnap délelőtt szívta el az utolsó szálat, mire a másikuk - aki a szobatársam - megjegyezte, hogy hát miért pont vizsgaidőszak előtt? Én mondtam, hogy ha most kibírja, akkor már majd utána is. Lehet, hogy ezzel hatottam rá.

Mindenesetre kb. negyed órával ezelőtt ideadta a félcsomag cigijét és a két gyújtóját, hogy kezdjek velük valamit, mert ő is leszokik. Nem akar többet szívni. Én csak biztatni tudtam.

A dobozzal meg kezdtem. Csak aztán nehogy az legyen év végén hazaköltözéskor, amikor véletlenül valahonnan előkerülnek - mert teljesen meg fogunk feledkezni róluk -, hogy: ejnye, Julcsi, hát te meg mit csináltál?